Minden adott a sikeredhez a DXN kávé üzletben. Csak saját magadra van szükség hozzá.
A DXN IAEA program előadás írott változata
Ha azt szeretnénk, hogy csatlakozzanak hozzánk a DXN üzletben emberek, akkor kell valami program. Mit is jelent ez az IAEA program? Röviden annyit jelent, hogy ahhoz, hogy sikeres legyél, 2 dolgot kell tenned, 2 dologra kell fókuszálnod:
Növelned kell az aktivitásod és növelned kell az aktivitásod hatékonyságát.
(Increase your Activity and the Efficiency of your Activity)
A mi sikerünk mögött egyetlen dolog áll: a rendelkezésünkre álló időt sokkal hatékonyabban használjuk fel, mint mások. Ugyanazon a piacon dolgozunk ugyanolyan körülmények között, csak hatékonyabban. Tehát nem elég az, hogy meg van az aktivitás, az aktivitás hatékonyságára is figyelni kell. Milyen módszerekkel lehet ezt elérni? Az első, hogy növelned kell az aktivitásod. Ezen múlik az eredményességed, mert igazából erre lehetsz hatással. Igazából egy dologra lehetsz hatással: arra, hogy hány embernek mutatod meg ezt az üzletet.
Mért nincs valakinek aktivitása?
Itt van az üzletben, és azt látod, hogy teli van a csapatod emberekkel, és nincs aktivitásod. Tapasztalataim alapján ennek 2 oka van: az egyik az, hogy nem szereti csinálni, amit a Network Marketingben kell. Például az időpont egyeztetést. Hiába végez el profi tréningeket, a vége az lesz, hogy hazamegy, és nem fog időpontot egyeztetni, mert továbbra sem szereti csinálni. A másik az, hogy nem tudja elképzelni magáról, hogy sikeres lehet.
Mi lehet a megoldás?
Ha megvan a megoldás és az aktivitás, akkor arról fogunk beszélni, hogy hogyan lehet növelni az aktivitás hatékonyságát.
Aki inkább meghallgatná ezt az előadást, az indítsa el ezt a YouTube videót:
Hogyan lehet elérni, hogy szeresd csinálni?
Nagyon egyszerű: találni kell egy olyan pontot, amiért lelkesedni tudsz. Nem kell mindent csinálnod a DXN üzletben, csak egy pontot, amiért lelkesedni tudsz. Én nagyon sok pontot nem szeretek a klasszikus Network Marketing üzletben, ezért soha nem is csináltam. Mindig csak azt csináltam, amit szerettem. Kiváló termékeink vannak, a legfontosabb DXN termékek a Ganoderma és a Spirulina. Úgy építettem fel az üzletemet, hogy soha nem beszéltem erről a 2 termékről, mert nem szeretek róla beszélni, nem szeretem csinálni azt a részt. Ha te szereted azt a részt csinálni, máris előnyben vagy velem szemben. Sokkal gyorsabban sokkal sikeresebb lehetsz. Itt van egy óriási üzleti lehetőség és kiválasztottam belőle néhány olyan pontot, amit szeretek belőle csinálni. Imádok az elutasító embereknek beszélni a saját miértemről. Imádok olyan emberekkel találkozni, akik nem szeretik a Network Marketing-et, akik teljesen elutasítják az MLM üzleti lehetőséget. Nagyon szeretem az ilyen kihívásokat. Tudom azt, hogy nem kell semmilyen sémához igazodnom, hanem önmagamat tudom adni.
Az üzletemet 2 termékkel építettem föl: az egyik a Ganoderma kávé, a másik a Ganodermás szappan.
Általában csak a kávéról beszélek, mert, bár nem az a legjobb termék, arról szeretek beszélni. A kávéval csak egy gond van: nem mindenki kávézik. A felnőtt lakosságnak csak kb. 80%-a. Van egy sokkal jobb statisztika, ezért választottam a másik terméket: a felnőtt lakosság 98%-a naponta mosakszik. Ezért a másik termék amivel dolgozok, az a szappan. Ezért, ha valaki azt mondja, hogy köszi, nem kávézok, akkor nagy valószínűséggel gondolhatom azt, hogy ő mosakszik. Ezzel a 2 DXN termékkel szeretek dolgozni. A saját miértemről beszélek, valamint erről a 2 termékről. Azért szeretek erről a 2 termékről beszélni, mert mindenkinek azonnal működik. Először nem is beszélek az üzleti lehetőségről. Azt javaslom, próbálja ki valaki ezt a két terméket, és ha tetszik, akkor beszéljünk az üzletről. Nyilvánvalóan ezt a Ganodermával vagy a Spirulinával nem tudtam volna megtenni, mert lehet, hogy 1-2 hét alatt nem tapasztalnak látványos különbséget. De tudtam, ha kipróbálják a kávét és a szappant, akkor visszajönnek gyorsan.
Tehát találj egy olyan pontot, amiért lelkesedni tudsz. Én nagyon tudtam lelkesedni azért, hogy itt van egy online szisztéma. Ma sem az a célom, hogy mindenkinek elmondjak az első alkalommal. Csak arról beszélek, amiért lelkesedni tudok, és imádom ezt csinálni. Soha nem rajzoltam köröket (hagyományos MLM előadás része), mert nem szeretem azt csinálni. Nem tudom a marketing tervet, de mindig nálam van, hogy ha valakinek kérdése van, tudjak rá válaszolni. A DXN marketing terve nagyon egyszerű. Ha maximalizálni akarod a jövedelmed, akkor egyetlen egy dologra kell odafigyelned: mindenkit direktbe kell szponzorálnod. Ne kövesd el azt a hibát, hogy beteszel valakit más alá, hiszen a DXN korlátlan szélességet fizet. A cég a 20 gyémánt szélességű Crown Ambassador (Koronás Nagykövet) szint után is fizet.
Találj egy pontot, amiért lelkesedni tudsz, és akkor fogod csinálni.
Ha ez a pont megvan, akkor nem lesz az a probléma, hogy nem szereted csinálni.
Nem kell semmit magadra kényszeríteni, hanem csináld úgy, ahogy szereted, és erre bíztasd az alsóvonaladat is. Mi egy igaz, valós üzletben vagyunk, nem kell soha egy pillanatra se mellébeszélni. Ha igazat mondasz és őszintén beszélsz, akkor nem tudsz hibázni. Csak azzal tudsz hibázni, ha nem csinálod.
Nem hiszed el, hogy meg tudod csinálni.
Az emberek már azért el se kezdik, mert nem tudják elkezdeni, hogy sikeresek lehetnek. A jó hír az, hogy csak egyetlen egy dolog gátol abban, hogy elhidd, hogy sikeres lehetsz: a saját tapasztalataid. Az eddigi élettapasztalatod mondatja veled azt, hogy nem lehetsz sikeres. Ezt a nagyon ,,egyszerű” dolgot kell csak félretenni. A jó hír az, hogy erre rengeteg példát látsz, hogy milyen egyszerűen tud működni. A DXN sikeres vezetői közül senki se úgy jött ebbe az üzletbe, hogy sikeresek voltak a Network Marketing-ben. Vannak, akik a saját szakmájukban sikeresek voltak, de inkább jellemző az, hogy mélyponton voltak az életük egy adott szakaszában, és szerettek volna ebből kitörni. Ezért is kerestek egy lehetőséget, és nem számított az, hogy honnan jöttek és milyen tapasztalataik voltak. Egyetlen egy dolog számított: az aktivitásuk. Ezeknek az embereknek volt aktivitásuk.
Egy valós MLM üzletben a sikerese és sikertelen embert csak ez az egy dolog különbözteti meg: az aktivitás.
Ha valaki a hálózatodban arról panaszkodik, hogy nem megy neki ez az üzlet, akkor biztos lehetsz, hogy az az oka, hogy nincs aktivitása. Ha valaki a segítségemet kéri, azt mondja, nem működik neki ez az üzlet, azt szoktam neki mondani: sajnos így nem tudok segíteni, mert amit mondasz, az túl általános. Nagyon szívesen segítek neked, ha visszajössz egy hét múlva, és elmondod, mit csináltál az előző héten. Akkor megmondom neked, hogy mit csináltál jól és rosszul. Sejtheted, hogy ezek az emberek zömében nem jönnek vissza, mert nem tudnának mit mondani, mert hiányzott az aktivitásuk.
Tehát az aktivitásnövelés összefoglalva:
Vagy azért nincs aktivitása, mert nem szereti csinálni, vagy azért, mert nem hisz benne, hogy sikeres lehet. Először magadban ezeket kell tisztázni. Utána tudunk arról beszélni, hogyan tudod az aktivitásod hatékonyágát növelni.
Ha meg van az aktivitásod, akkor 2 pilléren múlik a hatékonyságod.
Az egyik üzleti gondolkodásmód, a másik egy módszer, amit használok: a megelőző kifogáskezelés.
A DXN üzleti gondolkodásmód fontossága
A DXN üzleti gondolkodásmód legfontosabb alapja az, hogy ez egy vállalkozás. Akinek DXN hobbija van, akkor a cégtől ne várj pénzt. A hobbi az csak viszi a pénzt. Aki csak megpróbálja, annak a cég is csak megpróbál fizetni. Ha üzleti szintű jövedelmet szeretnél, akkor vállalkozásként kell a DXN-re tekintened.
A saját vállalkozásodban te határozod meg a szabályokat. Én a saját szabályaim miatt tudok hatékony lenni. Nagyon sok Network Marketinges könyvet elolvastam, de egy dolgot hiányolok belőlük. Az én legfontosabb tapasztalatom a hálózatépítéssel kapcsolatban a következő:
az emberek 90%-a nem azért csatlakozik az üzletedhez, mert pénzt akar keresni, hanem azért, hogy ellopja a te drága üzleti idődet. Ez így nagyon durván hangzik, ugye? Pedig ez az igazság. Nem szeretném, hogy ha félreértenéd. Ezek az emberek nagyon aranyos, szimpatikus emberek. De föl kell ismerned, hogy velük a szabadidődet kell töltened, mert másképp nem lesz üzleti jövedelmed. Hiába van meg az aktivitásod, ha nem veszed figyelembe ezt a szabályt. A sikered azon múlik, hogy meg tudod különböztetni, hogy azok közül, akik csatlakoztak, ki az, aki pénzt akar keresni, és ki az, aki ,,lopni” jött ide. Ha ezt meg tudod különböztetni, sokkal hatékonyabb lehetsz.
Megelőző kifogáskezelés diavetítésért kattints ide: SlideShare PowerPoint
Azokkal foglalkozok, akik pénzt akarnak keresni.
Hogy működik ez az én üzletemben? Ha valaki csatlakozik, akkor nyilvánvalóan nagyon örülök neki, és elmondom neki a szabályokat:
,,Szeretném veled tisztázni, hogy te nem az én üzletemet építed, hanem a sajátodat. Ezért én soha nem foglak felhívni, hogy miért nem csinálod ezt az üzletet, ugyanis ez a te üzleted. Viszont én a szponzorod vagyok, és te bármikor felhívhatsz engem, hogy segítsek neked. De neked kell kérned és tudd, hogy szívesen segítek.”
Nyilvánvalóan az emberek többsége nem hív föl, de ez nem az én problémám, hiszen azokra tudok fókuszálni, akik valóban pénzt akarnak keresni. Nyilvánvalóan nem szerencsés egy új embernek mindig ugyanazt elmondani, ezért az előadásokat feltöltöm a YouTube csatornámra különböző nyelveken. Tölts fel te is a saját csatornádra és ajánld az érdeklődőidnek.
Ha van egy új belépőm, elmondom neki a szabályokat. Az első lépés az, hogy megtanuld, miről szól a DXN üzlet. Nem kell pont így csinálni, nem kell vele egyetérteni, de tudnod kell azt, hogy mi ez az egész. Tehát az első lépés az, hogy nézd meg ezeket a videókat, írd közben össze a kérdéseid. Ha készen vagy ezzel, gyere vissza és beszéljük meg a kérdéseid.
Mi szokott történni? Nagyon kevés ember jön vissza, de ez nem az én problémám, hiszen ők nem akarnak pénzt keresni. Ahhoz, hogy elérd a DXN-ben a Crown Ambassador (Koronás Nagykövet) szintet, csak 20 olyan embert kell találnod, aki tényleg dolgozni akar. Ez nagyon kis szám Ha pl. 5 év alatt akarsz Crown Ambassador lenni, akkor évente csak 4-et kell találnod. 3 havonta egyet. Ez semmi igaz? Ezt simán meg tudod csinálni akkor, hogy miközben ezeket az embereket keresed, nem olyanokkal foglalkozol, akik amúgy nem akarnak pénzt keresni.
Az emberek nagyon kényelmesek, nagyon könnyű sokszor felhívni a szponzorukat, hogy válaszoljon egy kérdésre.
Én azért csatlakoztam a DXN üzlethez, hogy szabad ember legyek.
Ha egyfolytában csörög a telefonom, akkor abból bizony az életben nem lesz szabadság. Ezért üzletileg kellett gondolkodnom: aki nincs benne a telefonom névjegyzékében, az nem létezik. Ezt egy nagyon sikeres vállalkozótól tanultam. Aki nincs velem közvetlen kapcsolatban, az ne hívjon, küldjön emailt, sms-t ha kapcsolatba akar velem lépni. Ez lehet, hogy durván hangzik, de ha sikeres akarsz lenni, akkor hatékonynak kell lenned. Mindenki engem hívogatott, mert ez egyszerűbb volt. Ezért hoznom kellett egy szabályt: ha azt láttam, hogy olyan hív az alsóvonalamból, aki nem direktem (közvetlen szponzoráltam), hanem ,,mélységben van”, akkor nem vettem fel a telefont. Felhívtam a szponzorát, hogy
,,Figyelj, az alsóvonalad keresett, csak rossz számot hívott. Hívd föl, és beszélj vele” 🙂
Nem az a feladatom, hogy ,,magamra húzzam a hálózatot”, hanem az, hogy a direktjeimet, akik üzletet akarnak építeni, megtanítsam arra, hogy hogyan tudnak dolgozni nélkülem. Átadom nekik a tudásom, amihez ők is hozzáteszik a magukét, alkalmazzák, és a passzív jövedelem működik. Ez a Network Marketing (hálózatépítés) lényege.
Csak 20 emberre van szükséged, hogy maximalizáld a jövedelmed. 20 emberre, akik akkor is dolgozna, ha te nem csinálnál semmit. Ez a 20 ember tudja, hogy hol találja meg az információt. Tehát amikor a direktem keresett egy olyan információért, ami egyébként az intranetben is benne van, akkor nem válaszoltam neki. Nem azért nem válaszoltam, mert én olyan rosszindulatú vagyok, hanem azért, hogy megtanítsam arra, hogy tud hatékonyan dolgozni. Megmondtam neki, hogy: ,,Ez az információ ott van az intranetben is. Keres meg, és ha nem találod, akkor gyere vissza. Akkor sem fogom megmondani, csak megmondom, hogy hol találod.” (az intranet egy DXN-es online hálózatépítést támogató információs rendszer volt, amit mára felváltott a DXN eWorld.) A jó hír az, hogy senki sem haragudott meg ezért. Mindenki megértette, hogy így működik hatékonyan a vállalkozás. Gyakran látom, hogy az emberek azokkal töltik az idejüket, akik nem akarnak pénzt keresni, vagy odamennek, ahol a sikeres alsóvonaluk van. Pont oda nem kell menni, mert ott működik nélküled is. Ha még nincs 20 embered, addig arra kell fókuszálni, hogy újabbakat találj.
Tehát ez egy vállalkozás. Ha üzleti jövedelmet akarsz, akkor így kell gondolkodnod.
Nagyon fontos, hogy a te sikered nem a szponzorodon múlik. A te sikered rajtad múlik. A DXN termékek kiválók, a DXN marketingterve a legjobb. Minden információt megtalálsz az interneten. A te sikered az üzleti időd hatékony felhasználásán múlik csak. Csak nézz rám, semmilyen különleges tulajdonsággal nem rendelkezem. Csak olyan tulajdonságaim vannak, amik amúgy hátrányosak a Network Marketingben. Azzal ellentétben, amit most a színpadon látsz, én egy visszahúzódó és csöndes ember vagyok. Társaságban nem szoktam beszélgetést kezdeményezni. Viszont az üzleti időmet nagyon hatékonyan használom ki. Semmilyen alibi munkát nem végzek, csak az számít, ami a hatékonyságot növeli. Nagyon fontos tudnod, hogy a bónusz az a forgalomból jön. Ha azt gondolod, hogy a bónuszod (jutalékod) nem megfelelő, akkor a forgalmad nem megfelelő. Ha megnézzük a többi MLM céget, akkor ezen a piacon nincsenek csodák. A bináris jutalékot ne számoljuk, mert az nagyon megtévesztő. Ott egyenlően kell lenni mindkét lábon a forgalomnak ahhoz, hogy a jövedelmed maximalizálni tudd. Van néhány olyan komoly, több mint 20 éve működő MLM cég, aminek gyárai és termelő kapacitása van és a termékei nincsenek túlárazva. Ezek a cégek 40-60%-nál többet nem tudnak visszaosztani. Bárki ennél többet oszt vissza, ott a termék túl van árazva. A kérdés csak az, hogy a cég hova helyezi a súlypontot: az elején fizet többet, vagy inkább később, a karrier magasabb szintjein. A DXN a vezetői bónuszban fizeti vissza a legtöbb pénzt.
Amíg valaki csak dolgozgat, addig kevesebb a részesedése.
Akinek már viszont gyémánt szélessége és gyémánt mélysége is van, az kapja a több pénzt. Ha esetleg irigykedve nézel más MLM cégekben olyanokat, akik úgy tűnik, hogy többet keresnek, mint te, akkor tudnod kell, hogy mögöttük egy nagyobb forgalom áll. Valószínűleg termékcsomagokat eladó üzletről van szó, ahol a direktértékesítés miatt gyorsan nagy forgalmat lehet generálni, csak ez ugye a direktértékesítéstől függ. Láttam egy ilyen cég csúcsvezetőjének a jövedelmét. Nagyon vonzó volt, de volt vele egy óriási probléma: hullámzó volt, attól függően, hogy milyen volt az adott hónapban a direkt eladás. Az én jövedelmem a DXN Ganoderma kávé üzletben viszont stabilan növekvően állandóan felfelé mutat. A passzív jövedelem a fogyasztóktól függ. Mielőtt azon kezdenél gondolkodni, hogy a DXN jól fizet-e vagy sem, akkor tarts önvizsgálatot. Nézd meg az aktivitásod, nézd meg a forgalmad, és rá fogsz jönni, hogy nem a bónuszod kevés, hanem a forgalmad.
Nagyon fontos az üzleti tervezés.
Nem kell bonyolult Excel táblázatokra gondolni. Nagyon egyszerű a mi üzletünk: azon múlik a sikered, hogy hány embernek mutatod meg. Nézd meg a jövő heti naptárad. Az mutatja az üzleted értékét. Ha a jövő heti naptárad üres DXN szempontjából, akkor azért van akkor üzleted, amekkora. Aki online dolgozik, le lehet ez fordítani úgy is, hogy milyen online munkát, blog-írást, Skype beszélgetést stb. tervezett be, illetve betartja-e naponta azt a munkamennyiséget, amit betervezett.
A DXN marketingterve nem helyez nyomás alá
A DXN-nek fantasztikus a marketingterve. Semmilyen elvárást nem támaszt veled szemben, semmilyen nyomás alá nem helyez. Csak rajtad múlik, milyen elvárásokat támasztasz magaddal szemben. A DXN marketingterve azt tudja, hogy ha félévig nem csinálsz semmit, akkor is onnan folytatod, ahonnan abbahagytad. A rendszer egyáltalán nem büntet téged. Ha valaki becsatlakozott, hozott egy embert, 5 évig nem is vásárol semmit, közben az embere alatta felépített egy óriási üzletet. Ez a valaki 5 év után visszajön, megveszi a bónusz jogosultsághoz szükséges pontértékért a termékeket, és ugyanúgy megkapja a bónuszt az embere után. Én nem tudok még egy ilyen korrekt üzleti modellről.
Sajnos a kultúránkban viszont az van benne, hogy valakinek nyomnia kell bennünket, ha eredményt akarunk elérni. A tény viszont, hogy a DXN gombáskávé bizniszben ez csak te saját magad lehetsz.
Tehát meg kell tervezned az üzletedet. Meg kell határoznod, hogy mennyi üzleti időd van. Lehet, hogy van egy főállásod még, van valami olyan tevékenységed, ami fontosabb jelen pillanatban, de ha üzletet akarsz, meg kell határoznod, hogy hány órát szánsz erre a lehetőségre. Amíg ezt nem határoztad meg, nincs üzleted. Mondhatod azt, hogy napi 1 órád van, napi 3 órád van, vagy csak heti 3 órád, de határozd meg az üzleti időd. Írd be a naptáradba, hogy ez a DXN üzleti időd. Utána ezt az időt töltsd ki hatékonyan, aktívan. Nem alibi munkát végzünk. A Facebook-ozás nem online üzletépítés. Az szabadidős tevékenyég.
Az aktivitásod hatékonyságát az határozza meg, hogy hány embernek mutatod meg az üzletet. Itt van a jövő hét, ennyi időm van a DXN üzletre, ezt fogom csinálni. Ez nem probléma számomra, hiszen szeretem. Semmi olyan dolgot nem kell csinálnom, amit nem szeretek. Amit megterveztem, azt illik megcsinálni. Nem a szponzorom, hanem magam miatt. Akkor tudom csak megcsinálni, ha megterveztem. Utána ellenőrzöm, hogy megcsináltam-e a saját elvárásomnak megfelelően, nem másénak. Tervezem – megcsinálom – ellenőrzöm. Ellenőrzöm, hogy hatékony voltam-e, hogy kivel töltöttem az időmet.
A következő az után követés. Ennek hiánya a legbutább hiba, amit üzletépítőként el lehet követni. Ha megmutattam valakinek az üzletet és a terméket, kaptam egy nem-et, és utána nem követem utó és pár év múlva találkozok vele egy DXN-es szemináriumon, ahogy épp a kitűzőjét veszi át. Erre egy nagyon hasznos eszközünk volt a DXN intranetben,: a kapcsolati lapok ,ahol be lehetett állítani emlékeztető küldést is, hogy ne kelljen mindent észben tartani, de egy Google Naptárban is be lehet állítani ugyanúgy.
Az előadás eddig az üzleti gondolkodásról szólt. A következő nagyon lényeges pont a megelőző kifogáskezelés: az illető helyett mondom el a beszélgetés során a kifogásait és válaszolom is meg.
Megelőzős kifogáskezelés
Miért is van erre szükség? Nézzük meg, hogyan is működik a Network Marketing.
A Network Marketing a világon mindenütt egyformán működik. Van egy lelkes üzletépítő, aki találkozik a jelölttel. Fantasztikusan bemutatja neki az üzleti lehetőséget, és a jelöltnek nagyon megtetszik, szeretné ő is csinálni. Így válnak el. A jelölt hazamegy, ahol a rokonai, férje, felesége, barátai, ismerősei mindannyian biztosítják arról, hogy ez egy szélhámosság, mert ez egy MLM, ez nem működik. De ami a legfontosabb:
Mindannyian elmondják neki, hogy erre ő abszolút mértékben alkalmatlan.
Ez mindenütt így működik. Nekem is mindenki ezt mondta: ,,Eddig ez a legbutább ötleted, senki nem fog gombás kávét inni Európában. A legjobb az, hogyha ezt most azonnal elfelejted. ” Így működik a Network Marketing. Nem tudom megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját, alkalmazkodni tudok hozzá. Egy barátom egyszer azt mondta nekem: ,,Tudod, mit beszélnek rólatok az emberek a hátatok mögött? Azt, hogy biztos nyertetek a lottón!” Tehát nem azt gondolják, hogy esetleg mégis isznak néhányan gombáskávét, hanem azt, hogy biztos valami külső segítséget kaptunk. Tehát a Network Marketing mindenhol így működik, és ez ellen nem tudsz igazából semmit sem tenni. Amit tudsz tenni, az az, hogy alkalmazkodsz ehhez a tematikához, és erre a legalkalmasabb rendszer a megelőző kifogáskezelés.
Ha én találkozok valakivel, akkor elmondom neki, hogy tudja, hogy így működik az MLM üzlet. Elmondom neki, hogy mi fog történni, ha hazaér. Hogy ezek a barátai és rokonai nem az ő ellenségei. Azért mondják ezt neki, mert szeretik és meg akarják védeni egy kudarctól és az ő tapasztalataik alapján igazuk van. Mielőtt elkezdtem foglalkozni a Multi-level Marketinggel, hosszasan vizsgáltam azt, hogy miért utasítják el az emberek ezt az üzleti modellt. Hogy alapból mért zárkózik el az emberek többsége a Network Marketing vagy MLM szavak hallatán. Rá kellett jönnöm, hogy nem a rendszerrel van ezeknek az embereknek problémája, hanem azzal, hogy vagy ők, vagy az ismerőseik, vagy az ismerősük ismerősei pénzt vesztettek ezzel az üzlettel. Ez az igazi probléma, és ha nem tanítom meg arra a jelöltemet, hogy hogy kezelje ezt a problémát, és az összes többi nagyon fontos kifogást, akkor az fog történni, hogy miután valaki, akivel egy nagyon jót beszélgettél, és azt mondja, hogy beregisztrál, másnak már nem vette föl a telefont, mert nem tudta megvédeni a döntését otthon. Tehát ezért fontos helyette kimondani azokat a kifogásokat, amik benne és az ismerőseiben megfogalmazódnak majd. Ha te nagyon profi és lelkes vagy, akkor sokszor az emberek nem mernek kifogásokat mondani. Nem akarják azt, hogy legyőzd őket. Nem akarnak veszíteni. Ha azt látja, hogy te mindent tudsz, akkor nem akar kifogásokat megfogalmazni. Az is lehet, hogy nála nem fogalmazódott meg ez a kifogás, ezért nem is tudtad megválaszolni. De ha a megelőző kifogáskezelést alkalmazod, akkor olyan kifogásokat is meg tudsz válaszolni, ami később merül csak föl. Tehát amikor majd összeállítod a hatékony aktivitásodnak a stratégiáját, akkor lehet a megelőző kifogáskezelés a stratégiád fő vonala.
Gyakori kifogások a DXN egészségeskávé üzlettel szemben
Gondold végig, mik voltak a te kifogásaid. Írd össze őket és tedd bele a beszélgetésedbe.Érdemes összeírni a kifogástípusokat is. Ilyenek például:
,,Rossz tapasztalataim vannak.”
Milyen rossz tapasztalatai lehetnek valakinek a Multi-level Marketinggel kapcsolatban? Pénzt vesztett vele. Nálunk nem lehet pénzt veszíteni. A DXN üzletben csak egyetlen egy dologgal lehet pénzt veszíteni: ha az ember elkezdi osztogatni a adagonként a kávékat. Ha adsz valakinek egy tasak kávét, egyetlen egy dolgot fogsz megtudni, amit addig is tudtál: az illető megkóstolja, és az mondja: ,, Ó, hát ennek nem gomba íze van!” Ez alapján nem lesz semmi tapasztalata, hogy megiszik egy adagot.
Jobb, ha egy dobozzal ad az ember, és azt mondja: ,,Itt van egy doboz kávé, nem kell kifizetned. Kóstold meg, ha nem ízlik, hozd vissza, nem kell kifizetned. Ha ízlik, majd amikor megittad az egész dobozzal, akkor majd kifizeted. Egyetlen egy kérésem van csak: úgy idd meg ezt a doboz kávét, hogy nem adsz belőle senkinek és csak ezt iszod.” Mi fog történni, ha ezt a stratégiát kipróbálod? Először is az emberek nagyon nagy része cikinek fogja érezni, hogy ne fizesse ki neked ott a helyszínen azt a 4-5 ezer forintot. Ha el akarod neki adni, akkor nem fogja megvenni, de ha azt mondod neki, hogy itt van ingyen és nem kell kifizetni, akkor ragaszkodni fog hozzá, hogy kifizesse. Lesz egy bizonyos százalék, aki elfogadja, de hidd el, hogy a 7 év alatt, amióta ezt a módszert alkalmazom, soha senki nem lépett le az egy doboz kávéjával. Szóval nem tudsz pénzt veszíteni.
„A marketing terv nyomása alatt voltam”
A másik rossz tapasztalat az, hogy nyomta a marketingterv az illetőt. Nálunk a DXN-nél semmi aktivitási kötelezettség nincs. Hanem vásárolsz, nem kapsz bónuszt, ennyi. De az emberek mindig alattad maradnak, és bármikor újrakezdheted ugyanarról a szintről, mert soha sem esel vissza, nem diszkvalifikálódsz egy, korábban már elért szintről. Tudom azt, hogy ez az egyik leggyakoribb kifogás. Ezért azt mondom az illetőnek, hogy: ,, Tudom azt, hogy nagyon sokan úgy gondolkodnak, hogy nem foglakozom ML M-mel, mert rossz tapasztalataim vannak.” Aztán elmondom neki, hogy az embereknek miért vannak rossz tapasztalatai. Én mondom el helyette ezeket a kifogásokat, és válaszolom is meg helyette, mert én is ugyanígy gondolkodok. Tehát nem egy ,, fénylő arcú MLM-droid” vagyok, hanem egy gondolkodó ember, aki ugyanúgy gondolkodik bizonyos dolgokról.
A másik kedvenc kifogás, amit kapni szoktam az, hogy:
,, Ó, én nem ilyen típusú ember vagyok!”
Erre el szoktam mondani, hogy: ,, Ha valaki, akkor én biztos, hogy nem olyan típusú ember vagyok. Nekem is rengeteg kifogásom volt az MLM üzlet ellen, de a DXN-nél semmilyen munkavégzési módszert nem kényszerítenek rám.”
,, Ez biztos valami átverés.”
Tisztázzuk vele, hogy itt nem lehet szó átverésről. Elmondom neki, hogy : ,, Nagyon sok emberben félelmek vannak, hogy ez valami átverés. Nem azért mondom, hogy jó ez a kávé, mert ezt a Network Marketing üzletet építem, hanem azért építem ezt a Network Marketing üzletet, mert jó a kávé.” A kettő között óriási a különbség. Tehát ezeket kimondhatom helyette, hogy én is úgy gondolkodtam, hogy lehet, hogy ez átverés. De számos pont alapján látom, hogy nem.
,, Nincsenek ismerőseim, akiket meg tudok szólítani.”
Régen a Network Marketingben az első lépés az volt, hogy írjál névlistát. A legtöbb ember karrierje már itt kettétörik. ,, Kit írjak föl, kit érdekelhet a Network Marketing?” Azt szoktam mondani, hogy: ,,, Van egy nagyon jó hírem. Nem kell nálunk névlistát írni, mert mindenkinek korlátlan számú kávéfogyasztó ismerőse van. Ha valaki nem hiszi el ezt nekem, próbálja meg összeírni azoknak az embereknek a nevét, akik kávéznak. Senki sem tudja a listát befejezni.”
Nagyon sok embernek gyors pénzügyi megoldásra van szüksége. Azonnal pénzt akar keresni. Akkor itt a lehetőség: a DSP program. Már a következő héten tud pénzt keresni. Csak ezeket a kifogásokat helyette kell kimondanom, mert ő nem fogja kimondani.
,, Drága a kávé.”
De lehet, hogy ha te profi vagy, ezt nem meri kimondani, és egyszerűen megmarad abban a hitben, hogy ez a kávé drága. Ezért én minden alkalommal beszélek erről: ,, Mikor először megláttam a kávé árát, úgy gondoltam, hogy ez drága, és ez nagyon befolyásolta a döntésemet. Ma azt kell, hogy mondjam, hogy ez a kávé nem drága. Meg is tudom indokolni, hogy miért: többe kerül, mint egy másik kávé, viszont több is van benne. Ha valaki bemegy a boltba és összeírja, hogy mennyibe kerülnek a kávék, és megnézi, hogy mi van bennük, akkor azt látja, hogy jelentősen olcsóbb, mint a mi kávénk. Viszont hogyha megnézi, hogy mennyi kávé van benne, megnézi, hogy ott egy gramm kávéért mennyit fizet, és mennyit fizet nálunk egy gramm DXN kávéért, akkor ez a nagy különbség lecsökken. Még mindig többe fog egy kicsit kerülni a mi kávénk, de a miénkben ott van a Ganoderma és a Ganodermának a hatása. Azt szoktam mondani egy új jelöltnek: ,, Arra jöttem rá, hogyha valaki elkezdi fogyasztani ezt a kávét és megszűnik tőle a gyomorégése, akkor nem fogja érdekelni, hogy mennyibe kerül ez a kávé, mert az, amennyivel ő többet fizet ezért a kávéért az elhanyagolható ahhoz képest, amit profitál ebből egészségileg.”
,, Nincs pénzem, hogy befektessem.”
Nem kell a DXN-ben befektetni.
,, Nem tudom, van-e rá időm”
Semmilyen időkorlát nincsen.
Össze kell írni azokat a kifogásokat, amikkel eddig találkoztál és történetekbe ágyazva el kell mondani. Hiszen a cél az, hogy ne csak úgy álljon fel a végén, hogy érti, hogy mi ez és akarja, hanem hogy meg tudja védeni otthon a döntését. Csak ekkor tud elindulni ebben a munkában hatékonyan.
Tehát a hatékony üzleti beszélgetés második pillére az üzleti gondolkodás mellett az, hogy megelőző kifogáskezelést végzek, és egy nagyon jó hangulatú beszélgetést tudok így generálni, mert a beszélgetés nem arról fog szólni, hogy ő mond valamit én pedig megcáfolom és bebizonyítom, hogy ő rosszul gondolkodik. Mert lehet, hogy én ,, győztem” azon a beszélgetésen, de hogy ő nem fog csatlakozni, az biztos. A leghatékonyabb az, ha tudsz sikertörténetet hasonló emberekről.
Visszatérünk a tervezés részhez. A tervezésnek az is a része, hogy összeállítom a prezentációmat. Összeállítom azt, hogy hogyan végzem a megelőző kifogáskezelést, és utána ellenőrzöm, hogy mennyire feleltem meg a saját elvárásaimnak.
Nagyon sok ember hallott már a Multi-level Marketingről. Nagyon sokan elutasítók ezzel kapcsolatban. Nekem ő a célcsoportom, mert belőlük van több. Nagyon szeretek ilyen emberekkel beszélgetni, hiszen én is ilyen voltam a saját tapasztalataim alapján.
Egy nagyon fontos kifogás, amiről nem szeretnek beszélni:
,, Hogyan adjam el magamnak, hogy ilyen MLM-esdivel fogok foglalkozni?”
Egy kicsit szégyellenék magukat, ha így lenne, azt hiszik, mindenki le fogja őket nézni. Mondhatsz bármilyen érvet, már csak ezért sem fognak MLM-mel foglalkozni. Az én történetem erre, amivel bebizonyítom az embereknek, hogy ez nem ciki dolog. A leghatékonyabb dolog az őszinteség. El szoktam mondani, hogy nagyon sokan így gondolkodnak, de az MLM is egy szakma. Lehet nagyon amatőr és nagyon profi módon csinálni. Ha valaki profin csinálja, azon nincs mit szégyellni.
Az MLM is egy szakma. Lehet nagyon amatőr és nagyon profi módon csinálni. Ha valaki profin csinálja, azon nincs mit szégyellni.
Számomra is ez volt a legnagyobb kihívás. Mikor a tükörbe nézve arra gondoltam, hogy Network Marketinggel foglalkozom majd, akkor nem volt olyan jó érzés bennem. ,,Biztos, hogy ezt akarod? A múlt hónapban a marketingszövetség előtt tartottál előadást, most pedig gombáskávéval fogsz házalni? Nem gondolod, hogy ez egy óriási visszalépés?” Nehéz volt ezt az egómnak megmagyarázni. ,, Úristen, mit fognak rólam gondolni az ismerőseim?” Ha nem rendezem ezt a dolgot magamban és a jelöltemben, akkor nem tud elindulni. Egy Forbes-magazin rendezvényen egy sikeres sztárvállalkozó beszélt az ő forgalmi adatairól, és nagyon meglepődtem, mikor meghallottam az ő forgalmi adatát. Gyorsan kiszámoltam az enyémet, és azt látta, hogyha az ő forgalma 100%, akkor az enyém kb. 35-40% volt. Tehát azt gondolom, hogy ebből a lenézett Network Marketing üzletből néhány éven belül nagyobb forgalmat fogok csinálni, mint az ő sztárvállalkozása. Mert ha valamit profin csinálsz, akkor nincs rajta mit szégyellni, és ez az MLM-re is igaz.
Ez az átszerkesztett blogbejegyzés az előző oldalamról való, 2017. 03. 16-án tettem fel eredetileg.